Az Elveszett paradicsom értelmezése – avagy Viczián Ottó remekelt Sarkadi Imre drámájában

Sarkadi Imre drámáját ötven évvel ezelőtt írta meg. A paradicsomi boldogság keresése, és annak megtalálása a hétköznapi embert is foglalkoztatja. Azonban a dráma olvasásakor a főhős Zoltán – Viczián Ottó – számára addig ismert jelen, s a már darabokra hullott jövő világával találkozhatunk. Egyetlen rossz döntésének a következményei, ahogy a műben is hangsúlyozva van Biblia-példázattal, elegendőek ahhoz, hogy az addig jelentéktelennek tűnő dolgok elvesztése közben ráébredjen valódi értékükre. Zoltán esetében ez az élet maga lesz.

Még a vizuális tehetséggel megáldott olvasónak is helyenként dagályossá váltak a drámán belüli szövegrészek (gondolok itt a méhek egyéniségéről folytatott eszmefuttatásra). A történet mindössze két nap alatt játszódik le, mégis olyan a benyomásunk, mintha hetek telnének el. A művet Csiszár Imre „álmodta” színpadra, rendezését dicséri, hogyha olvasáskor el is kalandozott volna a figyelmünk, ezt a darab megnézésekor nem mondhatjuk el. Sőt, az írói utasításokat szem előtt tartva újabb színfoltokkal gazdagította a művet. A nézőknek érdemes volt szemüket végigjártatni az összes szereplőn és a megszólalásaikkor látott játékra éppen úgy figyelni, mint az apróbb gesztusaikra melyeket háttérbe húzódásaikkor produkáltak. A mellékszereplők közül a Jóskát játszó Schnell Ádám és a Klárit megszemélyesítő Kocsis Judit bravúros megnyilvánulásaikkal szórakoztatták a nézőket.

Koncz Gábor, mint Sebők Imre nyugdíjas tanár jelenik meg. A műben nem vitatható el a bölcsessége, illetőleg feltétlen kedvessége, amit szívmelengető szavak formájában tolmácsol az író. A színpadon kissé más jellem tükröződik róla, inkább merevebb személyiség, aki kedves ugyan, de csak akkor, amikor épp olyan hangulatban van; valamint az általa megszerzett tudást helyenként úgy érezhettük, nehezen szedi elő elméjének rejtett zugaiból. Mondhatni, hogy játéka ingadozott, alátámasztva ezt azzal, hogy a rendező ragaszkodott az akkori korviszonyhoz, így valószínűsíthető, hogy a főszereplők jellemét sem kívánta eltolni. Mint néző maximálisan elégedett lehettünk játékával. Mint idős férfi jelenik meg, aki szeretetteljes apa, de nem éppen a legközvetlenebb.

A szerelmi szál bevezetése első olvasásra meglepetésszerű élmény, mivel a történet egy gyilkosság bevallásával indul. Ezáltal hirtelen fejest ugrunk az emberi lélek mélységeibe, s ezt a dráma a további szerkezetében is megtartja. Mindeközben újabb szálakat indít, hol lágyabban (Mira és Zoltán egyre erőteljesebb vonzódása fokozatosan jelentkezni), hol úgy, hogy azt érezzük, az arcunkba csapódik ( Klári és Jóska tönkrement házassága). Az emberi természet gyarlóságait, mint a megcsalás és a felszínesség, Sarkadi ellentétbe állítja – a felvonultatott jellemek által – a feltétlen szeretettel, megbocsátással, hűséggel. A remény az, ami új erőt képes adni Zoltánnak az élethez. Bár a műnek nem született folytatása, mégis azt kell hinnünk – vagy legalábbis nézőként azt szeretnénk hinni –, a főhősnek van oka az újrakezdésre, mivel megtalálta azt az égi, fensőbb szerelmet, mely valóban paradicsommá változtathatja számára a földet. Magyar Tímea – mint ártatlan virágszál – és Viczián Ottó – mint cinikus gazember – jelenik meg a drámában és a színen is.

A műnek klasszikus felfogásban nincsen megoldása, már-már olyan, mintha szakadásszerű véget érne egy film. Az olvasó, néző fantáziájára van bízva, mit képzel a lelki szemei elé. A legfontosabb mégis, hogy a színészek fantasztikus, valamint zseniális szereplése által az Óbudai Kulturális Központ közreműködésének köszönhetően – november ötödikén – előadott dráma, melyet a Turay Ida Színház állított színpadra; még órákig képes volt foglalkoztatni a darab megnézőit. A József Attila Színházban november tizenkettedikén lesz látható az Elveszett paradicsom premier előadása.

U. N.

2011. november 9.